Személyesen adtuk át a nyeremény téglát, és igazi kincset találtunk!

Amikor a nyeremény téglát kisorsoltuk, nem is tudtuk előre,  hogy az igazi nyertesek mi leszünk! 🙂

Hogy miért?

Amikor írtam az első helyezettnek, kiderült, hogy éppen arra járunk a hétvégén, így aztán beugrottunk hozzájuk, hogy személyesen adjuk át az ajándékot. Az otthonukban már nagyon sok minden készült bontott téglából, és izgalmas tanulmányút lett a találkozásból…

Tibor és Kriszta,  vendéglátóink 3 évvel ezelőtt vették meg a lepukkant régi házat, amiben akkor még csak ők látták azt a családi fészket, amivé mára lett.

Munka után, szabadidőben kezdték el felújítani, hajtotta őket, hogy minél hamarabb lakható állapotba kerüljön. A kreativitás és az egymás iránti elkötelezett szeretet ad igazán értéket mindennek, amit a házban látunk.

Falakat bontottak, ajtókat rakosgattak ide-oda, ötletesen oldva meg az ebből adódó lehetőségeket. 

A befalazott ajtóból dekorfal lett, a kibontott téglából konyhapult, az istállóból nyári konyha, kábeldobból kerítés, tüzifából falikép, és folytathatnánk a sort.

Kriszta nem ijed meg a fúrógéptől és a malterkeveréstől sem, de ügyesen kezeli a szabászollót és a varrógépet is. Tibor pedig igazi mindenhez értő férfiként rakosgatta egymásra a téglákat, építette a falakat, nem kellett vagyonokért szakembereket hívni, megoldották ketten a munkák legnagyobb részét.

A többiről beszéljenek a képek!

Az utcai homlokzat

Addig is, amíg összejön a szigetelésre való, a homlokzat fehér színt kapott. Aztán elkészült a lábazat burkolása a bontott téglából vágott külső szeletekkel.

Jönnek az izgalmas részletek:  A tornác kialakítása

Minden családi házhoz jár egy terasz, ahol üldögélhet a család, megteríthetünk a baráti vacsorákhoz, lehuppanhat a hazaérkező, és árnyékot talál, aki a kertben gyomlált az imént.

De egy ilyen házhoz nem illik akármilyen! Ide már tornác dukál!

A padló téglával burkolva, a pillérek is téglából rakva, a csecsebecsék dísztégla polcokra rakosgatva. Az asztalka régi varrógépállvány, amit a háziasszony burkolt saját kezűleg csempemozaikkal.

Itt a legkisebb részletnek is története van!

Finomságok a kertből

A kertben is sok dolog készült téglából. A járdák, a kerti ágyások szegélyei, a hintaágy alatti burkolat, és még sorolhatnánk. 

Ahol víz éri, ott átkenték impregnálóval, hogy szép maradjon. 

Hátra van még néhány dolog, mint pl. egy jó kis pergola a hintaágy fölé, befuttatva növényekkel, de sehol sem megy minden egyszerre! 🙂

Kerüljünk beljebb…

A régi bejárati ajtó rossz helyen volt, ezért befalazták. A belső oldalát úgy alakították ki, hogy látszódjon a bontott tégla. Ha már tégla, legyenek a pillérek is látszó tégla falak!

Villanyszerelés közben előkerült a szép régi téglából épült boltozat az ajtó fölött, szerencsére sikerült megmenteni. 

A nappali és a konyha

A nappaliban nem kötelező a méregdrága polcrendszer. Az asztal pedig miért ne készülhetne saját tervek szerint?

A konyhai átadópult szépen rakott tégla fal, a páraelszívót pedig tégla szeletek rejtik el.  

A nyári konyha

A régi istállót is sikerült a felismerhetetlenségig átalakítani!
Itt készült el a nyári konyha, ahol le lehet húzni a sáros cipőt, el lehet rakni a befőttet, és nyáron sem fő meg az ember, ha befűti a sütőt…

És még néhány apróság…

ami már nem kifejezetten tégla, de a háziak kreativitását, és egymáshoz való ragaszkodását hirdeti…

A mosókonyha valódi női birodalom, ahol jöhet a csipke, a piros szívecske, ahol el lehet vonulni dolgozni és feltöltődni. <3

Reméljük, Téged is inspirál Krisztáék otthona! Ha tetszett, oszd meg, nyomj egy lájkot, szólj hozzá Te is! 🙂

Be Sociable, Share!

Itt lehet hozzászólni !

*

Bemutatkozás
Új telephely

Elérhetőségek:
A régi telephely a Tatai utcában megszűnt!

Új címünk 2024.07.03-tól:

1151 Budapest, Károlyi Sándor út 115-117.
(A kerítésen molino mutatja, hol kell bemenni.)

Térkép:

NYITVA:

OKTÓBER 1-TŐL KORÁBBAN ZÁRUNK!

HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 8-17 ÓRA KÖZÖTT VAGYUNK NYITVA!

Rendelések, árukészlet, határidők:

Akiket kereshet:

Telephelyi irodai telefon
:
Zsoldos Tünde
06 20 284 29 40

Muhari Benjamin tulajdonos, ügyvezető
06 70 370 70 22

Adminisztráció, számlázás, e-mail, "nem érem el a telephelyet" típusú kérdésekben:
Vámos Katalin
06 20 483 15 53
info@teglarium.hu

Pecsétes és faragott téglák:
06 20 483 15 53

Muhari Eszter társtulajdonos
06 70 946 45 71

Figyelem! Új e-mail címünk van!
(A régi is működik, de erre fogunk áttérni.)

Új e-mail: info@teglarium.hu

A kollégákat rengetegen hívják, ha nem veszik fel azonnal a telefont, türelmüket kérjük, mindenkit igyekszünk visszahívni! Sürgős esetben SMS-ben kérjen visszahívást! Megértésüket köszönjük!

HVG TANÚSÍTVÁNY

Ceginformáció megbizhatósági tanusitvány

var head = document.getElementsByTagName('head')[0]; scriptObj = document.createElement("script"); scriptObj.setAttribute("type", "text/javascript"); scriptObj.setAttribute("charset", "utf-8"); scriptObj.setAttribute("async", true); scriptObj.setAttribute("src", 'https://front.optimonk.com/public/1155/js/preload.js'); head.appendChild(scriptObj);

Ez a weboldal ún. sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérjük, hogy engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Még több info

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal (ahogy minden más weboldal is,) ún. "cookie"-kat, azaz "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "engedélyezem" feliratra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Köszönjük, ha velünk tart!

Bezárás